dr. Bács István önéletrajz

A IV. számú választókerület képviselője, alpolgármester

1981-ben születtem Budapesten. Ezer szállal kötődöm az érdi IV. számú választókerülethez: itt 300935_440368909335033_666310702_nvoltam elsőáldozó és bérmálkozó, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségiztem, a Tusculanumi templomban volt az esküvőm, jelenleg is a kerületben élek. Nős vagyok, egy kislány és egy kisfiú édesapja. Jogász szakon diplomáztam a Károli Gáspár Református Egyetemen Állam- és Jogtudományi Karán. Az érdi Fidelitasnak megalapításától, 2002-től elnöke voltam 2008-ig. 2008-tól az Érdi Kézilabda újjászervezésében és sikereinek elérésében vállaltam szerepet, a hazai mérkőzések főrendezője voltam 2014-ig.

2006 óta az érdi Polgármesteri Hivatalban dolgozom. Kezdetben, mint a Polgármesteri Kabinet tagja, majd vezetője, 2010-től, pedig mint polgármesteri főtanácsadó. Az óvoda-, sport- és infrastrukturális fejlesztések, beruházások lebonyolítása mellett a multinacionális vállalatokkal való kapcsolattartás volt a fő feladatom. Az Lidl, a Spar, a DM és a Mobis érdi megtelepedéséért is én feleltem.

Fontosabb munkáim a Bem téri Szivárvány Óvoda felújítása és bővítése, a Batthány Tornacsarnok újjáépítése, a Kutyavári Óvoda felújítása és bővítése, a Holló utcai óvoda valamint a Gyula utcai Meseház Óvoda építése Az új Gyermekjóléti Központ kialakítása mellett a Bem tér rendezésén, átépítésén dolgoztam.

2014-től Érd Megyei Jogú Város alpolgármestere és egyben a IV. számú választókerület képviselője vagyok.

Célom, hogy választókerületem és az egész város folytassa a fenntartható fejlődést. Látom, hogy kitartó, szakszerű munkával mind több nagyvállalat csábítható Érdre, így biztosítva többletforrást az utak, intézmények felújítására, fejlesztésre, hogy Érd egy nyugodt, virágzó kertváros legyen.