IMG_0428

Szegfű Benedek – A jövő iskolája

 

Egyik nap a padban, épp a magyar órán,

nagyon fáradt voltam, nem tudtam figyelni,

tegnap bizony késő estig focimeccset néztem,

s ilyenkor a fránya idő bizony el tud telni.

 

Egyre sűrűbben pislogtam, lebukott a fejem,

még szerencse hogy éppen a hátsó padban ültem,

éles hangokat hallottam és villanást láttam,

aztán hirtelen egy furcsa világba kerültem.

 

Óriási félgömb terült el a szemem előtt,

a gyerekek bevonultak szép egymásutánban,

hát bizony én óvatosan követtem is őket,

rájöttem hogy hol is vagyok – hát az iskolában!

 

A belépés során átmentünk egy gépen,

írisz-leolvasást végzett, beazonosított,

utána egy karperecet csatolt a karomra

ami aztán lépésenként útbaigazított.

 

Beirányított a liftbe néhány más gyerekkel,

olyan volt, mint egy üveggömb hangirányítással,

az épület falában ment, így a környék látszott,

toronyházak, légjárművek, leesett az állam.

 

Aztán jött még csak a java, bent a tanórákon,

történelem órán a fülemre egy szerkezet került,

áttranszportált időn s téren a régmúlt korokba,

ami mostanára sajnos feledésbe merült.

 

Tornaórán egy overált kellett felcibálnom,

kiderült, hogy speciális izomstimulátor,

közben pedig virtuális testedzést végeztem,

úgy éreztem magam, mint egy gladiátor.

 

Angol órán interaktív térben folyt a munka,

3D-ben megjelent egy londoni ember,

vele kellett beszélgetnünk a nyaralásunkról,

kivetültek, amit mondtunk: a cápa, a tenger.

 

Aztán egyszer körülöttem minden elsötétült,

kinyitottam szemeimet, lassan felébredtem,

vége volt már az órának, éppen kicsengettek,

a tanárunk, Zsófi néni kérdőn állt mellettem.